Tolvaly Ferenc egy világhírű, pécsi polgári család történetét dolgozza fel Égi zene címmel megjelenő új könyvében, melyben a Zsolnay-kód című regényéhez hasonlóan valós és fiktív elemeket ötvözve ír az orgonakészítő Angsterekről, akikhez idén több évforduló is kötődik, ezekhez kapcsolódóan a városban elindult a megemlékezések sora. 150 éve alapították az Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyárat, ifj. Angster József idén lenne 100 éves, valamint a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra fennállásának 25. évfordulója is éppen aktuális.
Bérczi Zsófia
Az orgonakészítést Párizsban Cavaille-Coll-nál kitanuló Angster József 1867-ben költözött Pécsre, és iparengedélyt kérve megalapította orgonakészítő műhelyét, amely néhány évtized alatt manufaktúrává, majd gyárrá fejlődött. A gyáralapító hat gyermeke közül a fiúk, Emil és Oszkár folytatták a hagyományokat, a 20. század elejétől már a vállalkozást is átvették édesapjuktól.
Az Angster-cég nyolc évtizedes működése alatt 1307 orgonát épített vagy épített újjá a Kárpát-medencében. A gyár leghíresebb remekműve a szegedi Fogadalmi templomban az ötmanuálos, 136 regiszteres orgona, amely kilencezer sípjával Európa második legnagyobb ilyen hangszere, rendkívüliségét nemzetközi elismerés övezi. A gyárat 1949-ben államosították, harmadik generációs vezetőit, Angster Imrét és Józsefet pedig meghurcolták, elítélték.
Ifj. Angster József unokája, Bérczi Zsófia sok-sok keresgélés után a színház, a kreatív ábrázolásmód mellett döntött, de az alázat és a kitartás is sajátja, mint a küzdőképesség. Volt a családban természettudós, de benne erősebb volt a kreativitás, az alkotás, az új világok kitalálása és életre keltése utáni vágy.
Zsófia édesanyjával, Angster Erzsébettel érkezett a könyvbemutatóra az októberi rendezvények előkészítése végett. A Pius templomban a bemutató nyitányaként valódi égi zenével ajándékozott meg bennünket Varnus Xavér orgonaművész, a felső regiszterekben kalandozva.
Zsófia, az ükunoka légies jelenség, hosszú haja repked a szélben a friss reggelben, amint köszönt, a belváros szívében az emblematikus cukrászda előtt, mintha régi ismerősök lennénk, pedig még soha nem láttuk egymást. Csupa mosoly és befogadó szeretet, érdeklődő figyelem. Érezhetően magas hőfokon él. Otthonosan mozog Pécsett, mert ezer szállal kötődik a városhoz, pedig csak egy évet élt itt folyamatosan, de azóta gyakran tér vissza.
– Egyéves koromig laktam a nagyszüleimnél Pécsett, itt is születtem – kezd bele a történetbe Zsófia. – Édesanyám Budapesten volt egyetemista, azért jött vissza engem megszülni, mert itt dolgozott Gáti Pityu bácsi (szülész professzor Pécsett, majd a SOTE-n), és nála született a nagymamám összes gyermeke is. Anyuék csak egy munkásszálláson kaptak lehetőséget, én ezért maradtam itt biztonságban, a nagymamámnál. Jó volt a nagyapóval, ifj. Angster Józseffel sétálni, éreztem remek kisugárzását. Alapélményem, ahogy morzsolgatta a kezemet séta közben, amikor a buszon ültünk egymás mellett, dobolt az ujjaival, mert játszottak az idegei egész életében. Amin ő keresztülment! Mindig pedáns ember volt, vörösdiplomával végzett az egyetemen, 23-tól 33 éves koráig vezette az orgonagyárat, utána jött a börtön, majd a téglagyárban főmérnök lett. Mindig le volt terhelve, soha nem hagyták békében, nyakába ültették a munkásigazgatókat, így, gondolom éppen nem zongorázott, ahogy Ferenc beleírta a regénybe, csak jártak az ujjai.
– Ön az Élőkép Színház vezetője. Hogyan kezdett el színházi előadásokat rendezni?
– Vizuális kommunikáció szakot is végeztem az akkori Iparművészeti Egyetemen. Szerettem volna színházzal foglalkozni, felvételiztem színésznek is, de nem találtam a helyemet igazán. Láttam egy vizuális színházi előadást, nagyon megtetszett, s akkor megfogalmazódott bennem, hogy ez érdekel. Amióta előadásokat készítek, szerettem volna ezeket Pécsre is eljuttatni, de nem láttam lehetőséget, mert nem fogadták szívesen sehol.
– Ez színház másképpen, mint a megszokott, színpadon játszódó darabok, díszletekkel, világítással.
– Hosszú évek alatt alakult ki, mit is jelent számomra a vizuális színház. Sokszor a hagyományos színházban elgondolkodtam, micsoda pénzbe kerülhetnek ebben a díszletek, jelmezek, s mekkora munka lehetett az előadás előkészítése. Miért nem tartom vizuális színháznak? Megértettem, hogy nem az a lényeg, milyen vizualitás van a színpadon, a lényeg magáé a szövegé, a párbeszédeké, a dramaturgiáé, s minden ennek van alárendelve. Nincs időnk arra, hogy akár pár percig is csak a látványt nézzük, mint egy képzőművészeti alkotást. Nálam a szöveg ugyanannyira kísérő szerepű, mint más előadásokban a látvány. Ilyen a „Lepkévé válás” is, egy vizuális színházi előadás, kevés kísérő szöveggel, így végig a látvány, a mozgások mentén haladunk.
– A pécsi Pius templomban volt Tolvaly Ferenc Égi zene című kötetének bemutatója. Nagy munka lehetett a dokumentum jellegű családtörténeti feldolgozás, mely több évig tartott.
– Szervezetten dolgozott a szerző. Több alkalommal találkoztunk négyesben a szerkesztővel és édesanyámmal, minél több információt igyekeztünk vele megosztani. Megkapta tőlünk az ükapám saját kézzel írott naplójának begépelt változatát is. A könyv három szinten működik, ahogy ez mostanában divatos, ezek a síkok váltakoznak. Ebből az egyik a napló, ő ezt átfogalmazta és hozzáírt, hogy olvasmányosabb legyen, aki ezt olvassa, azt is érezheti, hogy ez az eredeti. De megjelent most a tényleg eredeti szöveghű kiadvány, aki arra kíváncsi, valójában mit írt le az ükapám, azt olvassa el. Tolvaly hozzátett imákat, kenőanyagokat ehhez. Könyvének egyes szám első személyben írt elbeszélője a szöveg szerint én vagyok, illetve kitalált egy harmadik síkot, egy regényt, amit egy titokzatos szerző írt, aki szándékosan el szerette volna ferdíteni a valóságot, egy bizonyos krimibe illő ok miatt. Külön ki is van domborítva az a tény, hogy a mi családunk ezt a fikciós regényt nem szereti, hiszen minket zavar, hogy nem ismerünk rá ükapám történetére. Saját példám: a regényen belül vannak részek, amelyekben teljesen magamra ismerek és hitelesen adják vissza a személyemet, s akadnak olyanok is, melyek értelemszerűen teljesen Ferenc lényét hordozzák. Kedvelem ezt a Zsófiát, akit főként magából, de belőlem is keltett életre könyvében az író. Saját bevallása szerint Ferenc olyan regényt írt Angster Józsefről, amit önmagáról és az édesapjáról mintázott. Önmagát látta meg Angster Józsefben, a saját küzdelmét, ahogy ő elválik a miliőtől, ahonnan származik, és új életet kezd.
– A „mi” a családot jelenti, gondolom. Ki él még a nagy dinasztiából?
– Nagyon sokan vagyunk. Az ükapámnak 6, Emilnek 9 gyereke volt, az első az én nagyapám, ezért örökölte ő a gyár vezetését. Szanaszéjjel élnek a világban, de szép számmal vannak itt is.
Angster-emlékmű (Pécs, Nyugati Várfalsétány)
– Orgonát készít valaki?
– Nagy eltökéltség kell egy gyár felépítéséhez. A legtöbbet Angster Judit fizikus végzi a stuttgarti Fraunhofer-Institutban. Mikor keresztbetörték a nagyapám életét, ő beszélte rá, hogy folytassa ezt a munkát. Orgonakutató, akusztikus lett. Őt sem hagyták itt dolgozni, mennie kellett Magyarországról.
– Itt vannak Pécsett a Budavári-fivérek, két mesebeli herceg, akik a semmiből egy orgonaépítő manufaktúrát építettek, mely azóta világhírű lett.
– Budavári Attila az orgona révén rokonunk, hat felmenője dolgozott az Angster-gyárban. Őket ugyanúgy kell dicsőíteni, illetve megbecsülni, mint bennünket.
– Ha az ember sok irányban tehetséges és érdeklődő, akkor keresi önmagát. Építészet, színházi rendezés, fotóművészet, vizuális színház, és eközben visszatér folyton az angsteri örökséghez. Pécsett például 2010-ben egy fantasztikus munkát készítettek.
– Számomra ez az egész egy vonulat. Arra gondoltam 20 éves koromban, hogy ha egy videokamerával megörökítem az idősebb rokonokat, akkor az megmarad az utókornak, meg tudom mutatni később az unokáimnak és a barátaimnak. Elkezdtem felvételeket készíteni a nagypapámmal. Félretettem, fotószakra jártam egyetemen akkoriban. A felvételeket soha nem vágtam meg, de ott voltak a gondolataimban és a fiókban. Amikor Pécs Európa Kulturális Fővárosa volt 2010-ben, láttam, hogy köztéri alkotásokkal lehet részt venni a 21 Párbeszéd projektben. Mivel tudtam, hogy nincs Angster-emlékmű vagy -múzeum Pécsett, tervezni kezdtünk. Bár akkortájt utcát és iskolát is elneveztek Angster Józsefről. A gyár egykori épülete ott rogyadozik ma is a Mária utcában. Jó, hogy nem adták el, a városé maradt, most már ipari műemlék, még megmenthető lenne. Álmunk, hogy megalapítsuk az Angster-múzeumot. 2010-ben az Északi Várfalsétányon felállítottuk az Angster-szobrot a párommal és az ő édesapjával. Az orgonasípokból álló zenélő installáció vékonyfalu sípokból készült, s a suhancok gyakran behorpasztották őket. Minden alkalommal mikor jöttünk, láttuk milyen pusztítást végeztek. Mi hárman leszedegettük, kikalapáltuk a sípokat. Ezt szóvá is tettük gyakran. Leginkább Hoppál Péter közbenjárásának köszönhető, hogy megépült a mai, rozsdamentes acélból készült emlékmű a korábbi bádog helyett az Esze Tamás utcában.
Angster-jubileum számos pécsi eseménnyel
A jeles és kerek évfordulókat több napon keresztül ünnepli a város egészen október végéig, sok-sok orgonamuzsikával, kiváló zenészekkel és kutatókkal, de még zserbóverseny is lesz, mert ez volt a kedvenc süteménye a gyár utolsó igazgatójának, ifj. Angster Józsefnek. Október 8-án egész napos rendezvényt tartanak a Zeneszüret Fesztivál keretében, ezt október 19-én egy szakmai nap követi.
Bérczi Zsófia rendezésében október 5-én Budapesten, majd 19-én és 20-án Pécsett látható az Angster re-generációk című darab számtalan eredeti hanggal és képpel, melyeket az évek során ő készített, s most színházi változatban mutatja be. Kiderül például, hogy miért került az orgonagyár Pécsre 1867-ben. Angster József az utcán sétált, akkor már a gyár alapítása járt a fejében, de ingadozott, hogy Eszékre menjen vagy Pécsre. A boltos odakiáltott neki: itt ez a zsidó templom, nincs benne orgona, hátha lehetne, menjen, kérdezze meg. Így készült két év alatt az első orgona a pécsi zsinagógába, igaz nem 3600, hanem 3000 forintért. Ő elvállalta ezt így, s utána követték a megkeresések, indult a pálya, az élet.
