Mivel jár a Nevelési Központ átszervezése?

Nevelési Központ

Pécs önkormányzata még 2017 áprilisában határozott arról, hogy átszervezi az Apáczai Óvoda, Művelődési Ház, Könyvtár és Sportegység működését. Igyekeztünk utánajárni, milyen változásokkal jár mindez a látogatók, érdeklődők, valamint a dolgozók szempontjából.

tovább

Időutazás Pécs aranykorába

Csilingelő, zötykölődő villamos, a városi tömegközlekedésre napi szinten használt emeletes busz, a Széchenyi teret uraló pompás Nádor Szálló… Csak egynéhány példa azokra a pécsi helyszínekre, épületekre, eszközökre, amelyek ma már sokak emlékeiben élnek csupán…, s az egykori képeslapokon, amelyeket gondos, óvó kezek mentettek meg az utókornak.

tovább

A Nyitott Kapuk képekben

Immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Nyitott Kapuk eseménysorozatát Pécs-Kertvárosban. A két főszervező, a Csorba Győző Könyvtár Kertvárosi Fiókkönyvtára, valamint a KertÉsz Civil Közösség változatos programról gondoskodtak június 10-én.

tovább

Felrázta a város szunnyadó emlékezetét a Pécs8 kutatás

Csúcsforgalom a pécsi Kőrösi utcában (1958) (forrás: fortepan)

Történelmet írni és oktatni egyaránt komoly felelősség. Nincsenek könnyű helyzetben a történelemtanárok, ugyanakkor egy jó pedagógus számos szakmai módszerrel érhet el kiváló eredményeket az oktatás, nevelés terén. Erről, s egy Pécs város életében kiemelkedő kutatásról beszélgettünk dr. Dévényi Annával, a PTE BTK Modernkori Történeti Tanszék egyetemi adjunktusával.

tovább

Öt év alatt megháromszorozódott a Kertvárosi Fiókkönyvtár állandó olvasótábora

Jövőre 50 éves lesz a Csorba Győző Könyvtár Kertvárosi Fiókkönyvtára. Évekig aludta álmát, elhanyagoltan, míg 2014-ben felújították az épületet. A nyitvatartás heti 5 napra emelkedett. Azóta egyre növekszik a beiratkozók száma: 2012-ben 189-en váltottak olvasójegyet, mára számuk megháromszorozódott, 500 fölé nőtt.

tovább