kultúra

Meghökkentő és elgondolkodtató szobrok az m21-ben

szerző: Hárságyi Margit
február 11, 2017
kommentek: 0

Rendhagyó kiállítás nyílt a Zsolnay Negyed m21 Galériájában február 3-án Standby címmel. A pécsi Bázis Szobrász Egyesület alkotói a helyszínre tervezett installációkat építettek fel. A monumentális belterű termekben nyitott műhelyként szemlélhették a látogatók a megadott előkészítő napokon a munkafázisokat.

A kiállítók (Böszörményi István, Kiss Andor, Kotormán Norbert, Kuti László, Lukács József, Miklya Gábor, Nyáry Zsolt, Orosz Klára, Palatinus Dóra, Pál Zoltán, Rezsonya Kata, Rigó István) a helyben készült művekhez további munkáikat is elhozták, így kívánnak új látvány-minőséget teremteni.

Káosz vagy kreatív zűrzavar?!

A Zsolnay Negyed m21 Galériájában a kiállítás megnyitása előtti napon tapintható a tettre kész feszültség. Itt senki sem sétálgat, hanem rohan, vitatkozik, dolgozik, látszólag aprólékos munkákon szöszmötöl, hiszen a tárlat nagyja már áll. Utolsó simítások az embernagyságú installációktól a bélyegnagyságúakig. Mindez együtt szól majd a látogatóhoz és az alkotókhoz egyaránt.

Keszekusza udvar, limlomokkal

Kuti László rozsdamarta talicskája, gyommal benőtt udvar-rumlija elhagyatott szegletében egy „igazi” szobor árválkodik:

– A saját való életemből veszem ezt az installációt, amely egy kérdéshalmaz. Igyekszem jó kérdéseket felvetni – gondolkodik el a halk szavú szobrász. – Idestova 20 éve élek egy tökéletesen befejezetlen építkezés közepén a családommal. Voltak jobb idők is, amikor füvesítettük az udvart, de folyton átalakítottuk. Minden állapot ideiglenes volt. Szobrász vagyok, nem kertészmérnök, tervező. Mindent magamnak kell kitalálni, de ahhoz még egy életre lenne szükség, hogy meg is valósítsam, így majdnem minden munkát magam csinálok. Nincs rá időm, ezért egy önmagát gerjesztő keszekusza káosz fogságában élünk. A Sziszifusz udvara című művem azt is felveti, hogy miért nem tud egy művész a saját pályáján megélni, hiszen a betevőt nem a szobrászatból termeli ki. Én tanítok. Egy korábbi kiállítási tárgyként szereplő szobor is ott fekszik az udvaron, egy vidéken élő szobrásznak csaknem lehetetlen eladni egy ilyen alkotást.

Áttörni a falakat!

Miklya Gábor Célpont című munkája a kiállítótér hórihorgas falát töri át – meglepő formavariációban.

– Szerettem volna a tér sajátosságait kihasználni – kezdi a rövid elemzést. – Korábbi munkáimban is foglalkoztatott egy sík, feszes felület agresszív mozdulattal, gesztussal való megbontása, ez akár egy lövésből vagy ütésből is adódhat. E gondolat egy nagyterű variációját alkalmaztam itt. Olyan szituációt hozok létre, hogy megingassam a képzetet egy felülettel kapcsolatban, melyet mi stabilnak, mozdíthatatlannak érzünk.

Sátrak és életterek – szűk folyosókkal

Palatinus Dóra a védettséget és a kiszolgáltatottságot is jelképező színes sátrakat épített. Amikor odalépek hozzá, pont egyik sátor oldalából metsz ki egy átjárónak megfelelő kis teret, így a sátrak egy alagútrendszerrel átjárhatókká válnak.

– Az emberi életterek, meghatározottságuk foglalkoztat már több éve, tehát hogyan befolyásol valakit egy adott élettér. Ezek az egy-kétszemélyes sátrak kicsik, kényelmetlenek, ezen old kicsit az alagút, mely mozgásteret ad, de az is szűkös. Negatív olvasata van, mert hiszem, hogy nem lehet kikerülni bizonyos élethelyzeteket, hiába vándorolunk – ad rövid összegzést az alkotó.

Ilyennek tűnik a 37 négyzetméteres lakást idéző köztéri szobruk is (Markra Zoltán a másik díjnyertes tervező) az Uránvárosban, mely annyi vitát kavart. A néhai bányász lakótelep másfél szobás típuslakásának formáit jelenítették meg.

– Igen, lehet, hogy most már kicsinek tűnik egy ekkora lakás, de mi pozitív szándékkal fogalmaztuk meg, mert akkoriban nagy szó volt – akár most is – egy 37 négyzetméteres lakás – oldódik fel Dóra.

A „Garázda” szabályos, geometriai szobrai

Böszörményi István zárt és nyitott térhelyzetek feszültségeinek különböző megjelenítésével alkotott geometrikus szoborsorozatait hozta el a kiállításra. Sok kedve nem volt beszélgetni, de annyit elmondott lelkesült kérdéseimre, hogy: „(…) kisebb, színes munkáimmal szűzföldekre merészkedtem, a pionírok jártak csak ott, senki más, sem előttem, sem mögöttem. Egyensúly is lehet bennük, de kaland mindenképpen. Ajánlom is mindenkinek, hogy ha lehetősége van, kísérletezzen. De most itt vagyunk mindannyian, leesik az állam, járok át gyönyörködni a termekbe.”

– Hogy tudnak együtt dolgozni, hiszen közös műtermük is van, 10 szobrász, igen erős személyiséggel és alkotóerővel? – kérdem tőle.
– Le a kalappal a szervezők előtt, én biztos nem tudnám összefogni őket.

Autószalon és koncert a kortárs művészet helyett?!

Pál Zoltán, aki megalapította, összefogja a Bázis Szobrász Egyesületet, javában készíti a „Foglalt” táblát, melynek segítségével a városi teret értelmezi újra. Célja, hogy megjelenítse azt, hogy mit töltenek be a „foglalt” és a „közmunka” fogalmak térben, időben, erkölcsben, etikában, társadalomban, kereszténységben, emberségben. Úgy gondolja, legfontosabb pillanatnyilag a szemléletek, legfőképpen a toleranciák átalakulása.

– Hogy lehet ennyire erős személyiségű, kiváló művészeket egy csoportban tartani már csaknem két évtizede?
– Egyfajta szolgálatként fogom föl, feltételeket próbálok biztosítani – fogalmaz. – Amikor alkotóként a Jókai tér megújításában a művészeti csoport vezetőjeként vállaltam fontos szerepet, módomban volt egy jelentős méretű műtermet bérelni az összetett és jelentős munka miatt. Olyan infrastruktúrát alakítottam ki, melyet nem akartam felszámolni. A képzőművészet legnagyobb fogyasztói a képzőművészek, mert kénytelenek megvenni mindent, ahhoz hogy meg tudják jeleníteni álmaikat, elképzeléseiket. Nehéz fenntartani a technológiai hátteret. Ezért szóltam néhány kollegának, hogy csináljunk egyesületet, mely mintegy ernyőt tartva szervezi, segíti tevékenységüket. A Bázis nem egy stíluscsoport, mert akkor több teoretikus, másikat kritizáló hang venné körül. Magját egy olyan középgeneráció alkotja, amely a világon bárhol megállná a helyét. Ez az egyesület Magyarországon teljesen egyedülálló jelenség. Vannak más szervezetek, például a Magyar Szobrász Társaság, a Magyar Művészeti Akadémia, de ilyen típusú gondolattal létrehozott és együtt tartott profikból álló csoport nincs több. A Bázist nehéz fenntartani, mert már szinte eltűntek a segítő pályázatok, és a polgárság is fogyóban, aki fogyasztaná a kortárs képzőművészetet. Ez nem rosszindulatú kritika, csupán ilyen lett a világ. A polgársághoz tartozó emberek érdeklődése inkább a koncertekre, autószalonokra terelődött.

A csoport szobrászai az egymással „beszélő” installációkat választották vitáik során, az egyes szobrok helyett-mellett, mert a monumentális terekben az egyes művek szülte gondolatokat felerősítik az összefüggések.

Még hazaérve is gondolkodhatunk a Standby által felvetett kérdéseken

Kiss Tibor Noé író megnyitó beszédére készülve többször végignézte a készülő műveket.
– A hiábavalóságot és az otthonkeresést, annak elveszítését láttam mindenütt visszaköszönni – summázza gondolatait. – Az udvar keszekuszasága, a vízből kimentett menekültek, a hajléktalanok az otthon keresését, az állandó haladást, és mindennek hiábavalóságát ábrázolják. Egy ilyen kiállítás dolga annyi, hogy olyan kérdéseket vessen föl, amelyeket hazaviszünk, majd ott tovább gondolkodunk rajtuk.

A kiállítás 2017. február 26-ig tekinthető meg az m21 Pécsi Galériában.

A MEGNYITÓ NAPJÁN KÉSZÜLT KÉPGALÉRIA:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*