ügyek

Nehéz a Kertvárosban parkolóhelyet találni – mi a megoldás?

szerző: Gerner András
június 4, 2017
kommentek: 0

Főként a belvárost érintő problémaként emlegetik a sajtóban és a közbeszédben a parkolás szűk lehetőségeit. Mindez több okból is érthető, azonban Kertvárosban is nem egyszer áldatlan állapotok tapasztalhatók.

A Tildy utcából nyíló Szabó Ervin tér tervezői annak idején – úgy tűnik –, sajnos nem gondolták át kellőképpen, hogy mennyi parkolóra lesz szükség az érintett területen. A téren 4-5 tízemeletes épület található, s ehhez lakásonként (vagy családonként) 1-1 parkolóhely társul.

– Amióta a terület önkormányzati képviselője lettem, kezdetektől érkeznek hozzám a megkeresések, hogy segítsek orvosolni ezt a problémát – mondja Hári József. – A gondot az okozza, hogy hiába számoltak 1-1 parkolóhellyel, ennél többre van szükség, elég ha a látogatóba érkező rokonokra, barátokra, ismerősökre gondolunk. Persze előfordul az is, hogy egy családban több autót tartanak.

Már felkerült az aszfaltréteg a Szabó Ervin téren épülő parkolóra (fotó: Hári József / Facebook)

A politikus hozzátette: képviselői munkája kezdetén szembesült azzal, hogy a Szabó Ervin téren található játszóteret – annak rendkívül rossz állapota miatt – már nem lehet megmenteni. Így a maradványokat elbontották, és a területet 25-30 autó ideiglenes elhelyezésére alkalmas parkolóvá alakítják.

Hári József úgy véli, hogy lehet kezelni a kertvárosi parkírozási nehézségeket, de az autósok részéről azért szükség lenne szemléletváltásra is. Sokan elkényelmesedtek, 50-100 métert már nem szívesen gyalogolnak, számtalan esetben szinte egymás hegyén-hátán, szabályokat is megszegve hagyják ott járművüket, csak hogy közvetlenül a célállomásuk előtt tudjanak kiszállni a gépkocsijukból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*