ügyek

Pécs-Kertvárosban is jelen a Pető Intézet

szerző: Gerner András
július 12, 2017
kommentek: 0

A pécsi önkormányzat és a Pető András Főiskola – közismert nevén Pető Intézet –együttműködésének köszönhetően Regionális Pető Központ nyílik Pécsett, így a világhírű módszer fővároson kívül régiónkban egyedülálló módon a baranyai megyeszékhelyen is elérhető lesz – jelentették be szerdán dr. Őri László alpolgármester és Csizi Péter országgyűlési képviselő jelenlétében.

Mint az ismert, a Pető András Főiskola a központi idegrendszeri sérülés következtében mozgásakadályozottá vált gyermekek és felnőttek Pető-módszerrel történő fejlesztését végzi. A módszert dr. Pető András dolgozta ki, melynek lényege, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, és ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók.

A pécsi önkormányzat és a Pető András Főiskola – közismert nevén Pető Intézet –együttműködésének köszönhetően Regionális Pető Központ nyílik Pécsett.

Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere a bejelentéskor a központnak helyet adó leendő Kertvárosi Rendelőintézet épületénél elmondta: a szolgáltatással elérhető lesz Pécsett is a Pető-módszer a hazai és külföldi érdeklődők részére, a betegeknek nem kell több száz kilométert utazniuk ezért. Ez a fejlesztés illeszkedik azok közé, amelyek során teljesen megújult az egészségügyi ellátás a városban, amelyek keretében megújultak és megújulnak a rendelőintézetek, klinikai egységek.

A Pető Intézet szolgáltatásai a a Csontváry-sétányon található, leendő kertvárosi központi orvosi rendelő épületben lesznek elérhetők

Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője arról szólt, hogy az intézet kertvárosi jelenléte példa nélküli, hiszen egy fővárosi, világszerte elismert egészségügyi intézmény nyitja meg a kapuit ezzel erősítve a leendő kertvárosi rendelőintézet szakmai megítélését és hírnevét.

Hozzátette: a Pető-módszer a központi idegrendszeri sérülés következtében mozgásakadályozottá vált gyermekek és felnőttek fejlesztésének nemzetközileg elismert metódusa. Hangsúlyozta: egyben a fogyatékos-ügy és az esélyegyenlőség nagy múltú intézménye a Pető Intézet, amely több, mint 20 országgal állt és áll szakmai együttműködésben.

Fóris Ferenc, a főiskola kancellár-helyettese elmondta: a módszert dr. Pető András dolgozta ki, melynek lényege, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, és ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét “konduktívnak”, amely latin eredetű kifejezés, jelentése: rávezetés.

A fejlesztésben segítő szakember, a konduktor, kompetenciái révén képessé teszi a mozgásukban akadályozottakat az önálló életvitelre és a társadalmi integrációra.

cimkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*