ügyek

„Próféták” helyett hálózatos civil szerveződésre volna szükség Kertvárosban

szerző: Gerner András
június 9, 2017
kommentek: 1

Lakótelep. Rossz ízű szónak tűnik, pedig akár értéksemlegesen egy lakókörnyezetet is jelölhet. Mi jelenthet Kertváros számára kitörési pontot? Mi lehet mindebben a civil társadalom szerepe? Többek között ilyen és ehhez hasonlóan izgalmas témákról beszélgettünk Bencze Zoltán építésszel és dr. Tistyán László szociológussal.

Lakótelep – rosszat jelent vagy jót?

dr. Tistyán László

A beszélgetés elején azonnal egy fontos szó tisztázására törekszünk a két szakemberrel. Maga a lakótelep szó lehet pozitív és negatív töltetű egyaránt, hiszen lekicsinylő értelemben ugyanúgy használatos, mint egy élettér, épületegyüttes funkciójának megjelölésére. Tistyán László úgy véli, a megítélés attól függ, milyen lakótelepről beszélünk.

„Manapság már így nevezik azokat a modern társasházakat is, amelyeket egyes városok szélén húznak fel, ebben az esetben inkább a lakópark szó használatos, annak ellenére, hogy funkciói nagyon hasonlatosak a lakótelepéhez – véli a szociológus. „Már a második világháború előtt is épültek csökkentett funkciójú lakótelepek, amelyek abban a korszakban szintén a tömeges lakhatási igény kielégítésére szolgáltak. A lakótelep szó értelmezése függ az adott városrész egy adott településben betöltött szerepétől, vagy éppen személyes érzelmektől, viszonyulástól, no és persze tapasztalati tényektől is, hiszen a hiányos vagy rossz kivitelezés, továbbá a magas rezsiköltség egyaránt adhat erre okot.”

Bencze Zoltán

Bencze Zoltán történelmi távlatot is ad a témának. A nagy mennyiségű, egyszerre sok lakást kialakító telepes építés a XIX. század végének ipari városaiban jelent meg. Ennek oka az volt, hogy a munkások megnövekedett lakhatási igényeiket ki tudják szolgálni a régi történeti városok. Például Pécsen, Meszesen még mindig megtalálhatjuk a Duna-Dráva Hajózási Társaság által épített telepek maradványait. Ahogy az építész fogalmaz: „A 20. század második felében a tömeges lakásépítés ipari kereteket öltött Pécsen is. míg Uránvárosban főleg téglaépületeket húztak fel, addig Kertvárosban fejlettebbnek nevezett paneles iparosított technológia mennyiségi növekedést eredményezett. A különbség például abban is megnyilvánul, hogy a kertvárosi épületegyüttesek tervezésekor sajnos már nem érvényesültek azok a jól működő modern városépítészeti elvek, melyek Uránvárost még ma is sok szempontból élhetőbb hellyé teszik.”

Elavult, korszerűtlen lakások – nehezen átlátható tulajdonviszonyokkal

A vizsgált településrésszel kapcsolatban két szélsőséges vélemény él: sokan szeretnek ott élni, mert jó a tömegközlekedés, akad egy-két remek étterem vagy cukrászda, miként lehetőség nyílik sportolásra, kikapcsolódásra, művelődésre is. Másrészt számos ember csak „ugródeszkának” tart egy kertvárosi panellakást, s alig várja, hogy máshol, például a belvárosban telepedhessen le.

Kezdetben a Pécsre telepített munkások tömeges lakásigényének kielégítése volt az elsődleges cél. Amikor a Szliven Áruház környékén felhúzták a tízemeletes épületeket, azokban az akkor megszokott szinthez képest színvonalas(abb) lakások épültek. Sokan éppen emiatt a szénfűtéses, alacsony komfortfokozatú, nem megfelelően közművesített lakókörnyezetüket, illetve lakásaikat otthagyva költöztek az akkoriban magas presztízsértékű új panelekbe.

Számos panelépület már az építéskor sem felelt meg az akkori elvárásoknak (fotó: Albrecht Péter)

Az 1990-es években írt szociológiai disszertációmban Pécs város társadalmi-ökológiai változásait elemeztem – teszi hozzá Tistyán László. „Bizonyítható, hogy minél későbbi lakótelepépítési ütemeket vizsgálunk, statisztikai értelemben annál alacsonyabb az oda beköltözők társadalmi státusza – azaz a panel vonzereje lassan elenyészett. Ami pedig a panellakásokat illeti, ezek már az építésük idején sem voltak igazán korszerűek, mára pedig semmilyen komolyabb igényt nem elégítenek ki.

A szakember álláspontja szerint amíg az állam volt a lakások tulajdonosa és üzemeltetője, sokkal átláthatóbb, egyszerűbb volt a helyzet. Amikor a rendszerváltozás környékén ezek a lakások kikerültek a piacra, kialakult a társasházi modell, amely minden progresszív, fejlesztési, rekonstrukciós cél elérését rendkívül megnehezítette. „Megrekedtünk tehát az 1960-as éveknél, miközben a XXI. században élünk. Technológiai értelemben az összeomlás szélén állunk. Csak egy példa: abban az épületben, ahol lakom, nagyon gyakori a csőtörés, a teljes körű javításra (a teljes lakóközösség együttműködésének hiánya miatt és pénzügyi okokból) nincs lehetőség, ezért állandóan toldozgatják-foldozgatják az egyes vezetékszakaszokat” – mesél a nem túl szívderítő helyzetről.

Mi jelenthet megoldást?!

Bencze Zoltán lapunknak kifejtette: különböző, Európában sikeresen működő modellek éppúgy célozzák a lakótelepek társadalmi összetételének keverését, mint a lakásösszetétel vagy a közterületek használati minőségének fejlesztését. Emellett a szakemberek fontos beavatkozási feladatnak látják a szolgáltatások, közigazgatási és más közszolgáltatási funkciók betelepítését, vagy azok megerősítését. Például, ha egy adott városrészben egy-egy (cukrászda, fodrászat vagy étterem stb.) átlag feletti minőséget biztosít, akkor ez képes a településrészhez való kötődést erősíteni.

Manapság már számos országban elterjedt a co-working irodahálózat (fotó: blog.eoffice.net)

Tistyán László más utat (is) lát. Szerinte a co-working office-ok, azaz a közösségi munkahelyek jelenléte és rohamos elterjedése az ipari forradalom újabb állomását jelentik. Ezekben a kisebb irodákban, lakásokban nem feltétlenül egy, ugyanarra a célra szerveződő munkaközösség tagjai, hanem külön-külön, saját munkájukat önállóan végző emberek is dolgozhatnak. Manapság már elég egy internet hozzáférés, egy telefon, és az illető „irodája” elfér egy kisebb asztalon. Maga a co-working, tehát az együtt dolgozás átlag felett inspirálhatja az egyéni teljesítményt. Persze mindehhez a már említett tulajdoni viszonyokat tisztázni kellene, és kedvező lakásbérleti konstrukciókra volna szükség.

Civil szervezetek = próféták és barátaik küzdelme?

Kíváncsiak voltunk arra is, mi lehet ebben az egész folyamatban a civilek, illetve a civil szervezetek szerepe? Mennyit tudnak tenni az előbb vázolt célok érdekében? Kertvárosban igen aktívak és eredményesek az ilyen társadalmi szerveződések.

Időutazás – háttérben Fürtös György 1975-ben emelt Barátság kútja című szobrának maradványai (fotó: Albrecht Péter)

Tistyán László egy percig nem vitatja a településrész civiljeinek szándékait és eredményeit, szociológusként azonban egy másik szemszögből látja a kérdést: „Amit Magyarországon civil szervezeteknek tartunk, azok többnyire »próféták« és barátik küzdelme egy-egy cél elérése érdekében. Ha a »próféta« feladja, véget érhetnek az erőfeszítések. Igazi, erős civil társadalom nem létezik. Egyetlen egyesület nem tudja felvállalni egy majdnem 70 ezres rendkívül heterogén lakosság minden közérdekű problémájának elintézését. A megoldást a civilek hálózatszerű működése jelenthetné, tehát le kellene képezni azt a sokszínűséget, amelyet Kertváros képvisel. Nem épületekkel, hanem más emberekkel kapcsolatban alakul ki az identitásunk. Az igazi, komoly problémákat csak úgy lehetne megoldani, ha az egyénekben megvolna a változtatásra irányuló szándék és a kitartó tenni akarás. Ennek alapja a kölcsönös, egymás iránt érzett bizalom. Enélkül utópia marad a civil összefogás és társadalom, nem csak a Kertvárosban.

cimkék:

One Response to „Próféták” helyett hálózatos civil szerveződésre volna szükség Kertvárosban

  1. Ehhez, lenne mit hozzászólni, egy civilszervezet vezetőjeként, de inkább itt nem teszem. 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*