Jobbágy Valér (forrás: szekszardi-madrigal.hu)

Van, akinek minden percét kitölti a rajongásig szeretett hivatása. Szerencsésnek mondhatja magát a pécsi Jobbágy Valér Liszt-díjas karnagy, mert egész életében azt tehette, amihez igazán kedve volt, soha nem kényszeríthették semmire. Maga választotta pályáján a nagy sikerek mellett is halk szavú, szerény mosolyú ember maradt, valami megfoghatatlan finom eleganciával. Nem kerülték el az elismerések sem, legutóbb a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vette át március 15-én a budapesti Vigadóban.

És a szerencséhez a külvilágból éppen jókor érkező segítség is hozzájárult a karnagy sikereihez. Mindjárt indulásakor nagyszülői előrelátás miatt ment zenei pályára – ahogy visszaemlékszik. Két jogvégzett nagyapja volt, egyikük – a nagyváradi jogakadémia dékánja – parkőrként ment nyugdíjba, másikuk pedig templomőrként, ő Pécs város tiszti főügyésze volt. A váltás az ötvenes években történt. A pécsi belvárosi templomot őrizve elmélkedett, s arra a következtetésre jutott, hogy a zenész pálya nem annyira politikus, így elkerülhető a hogy hasonló sorsra jusson az unoka, mint ők. Ezért ajánlotta, tanuljon zenét, mert az minden érában elmegy. Ő szorgalmazta a zongora-, majd a fúvóshangszer tanulást is, ezzel előnyt szerezve a 13 éves unokának, aki a középiskola előtt már egy évvel elkezdett megismerkedni a klarinéttal.

A másik nagy indíttatás a középiskolában történt. A Székesegyház ifjúsági kórusának karnagyát is elvitték 1961-ben, amikor a papok elleni (koncepciós) perek berobbantak. A kórus gazdátlanul tengődött, és akkor Hergenrőder Miklós pap-karnagy odaállította őt a nála idősebbek elé, így az irányítás alapelemeit kicsit hályogkovácsként sajátította el, instrukciók nélkül. Hasznos volt a kezdet, sok mindenre maga jött rá, s később támaszkodhatott ezekre a tapasztalatokra.

Jobbágy Valér köszöntése 70. születésnapján (forrás: szekszardi-madrigal.hu)

– Soha nem vonzotta a szóló hangszeres karrier, a fellépések varázsa, közönség előtt?
– Nem voltam annyira színpadképes, hogy egyedül kiálljak a közönség elé, de sokat adott a hangszer, hiszen így zenekarban ülhettem, játszhattam, karmestereket láthattam.

– Azt írták a diákok a Zeneakadémián, hogy nem olyan, mint az őket tanító többi tanár karvezetésből, mert nem egy uralkodó hadvezér, aki mindenkit kritizál, hanem egyfajta nagy tolerancia a nézőpontja, meghallgatja az ő véleményüket is.
– Nem láthatjuk magunkat kívülről, vannak elvárásaim magammal szemben.

– Ezek szerint finoman adja tudtukra, mit vár el tőlük.
– Ez megnyugtató, mert voltak időszakok, amikor kifejezetten cinikusnak tartottak, mert bizonyos dolgokat nagyon sarkítva mutatok meg, ami nekem nem tetszik, ami javításra szorul, ez rajtuk is múlik, minek veszik. Hajlamos vagyok időnként kemény eszközökkel befolyásolni őket.

Egy időben Pécsett, Szekszárdon és Budapesten is tanított, nyugdíj után fővárost választotta, mivel szakmailag ez a munka volt a legvonzóbb számára. Karvezetést, repertoárismeretet tanít, melyben a zeneirodalom szűk keresztmetszetét gazdagítja olyan ismeretekkel, melyekkel másutt nem találkoznak tanulmányiak során a hallgatók, így ők is rájöhetnek, hogy érdemes kutakodniuk, hiszen hatalmas a kórusirodalom. Így később a saját kórusaik számára könnyebben tudnak majd összeállítani műsorokat. S ezzel elkerülhető lesz, hogy ne ugyanazokat a műveket halljuk egyes szerzőktől, s nem mellékesen nem marad ismeretlen az irodalom csaknem 90 százaléka.

A Szekszárdi Madrigálkórus 50. születésnapján (2015) (forrás: szekszardi-madrigal.hu)

A többi neves karnagy mellett, akik kiválóan menedzselik magukat mindig nagyon visszafogott volt, pedig sok évtizede vezet kórusokat Pécsett és Szekszárdon. A Székesegyház Palestrina kórusát 29, a Schola Cantorum Sopianensist 23 éve, a Szekszárdi Madrigálkórust 36 éve vezényli.
– Igaz, hogy soha nem volt sem kedvem, sem gyomrom ahhoz hogy reklámot csapjak a munkámnak. Mindig olyan naiv voltam, hogy azt hittem egy városban vannak, akiknek az a feladatuk, hogy figyelemmel kísérjék, ki teljesít jól a kultúrában. Én járom a magam útját, engem a kórus érdekel, nem az, hogy más mit csinál. Nem tudok összeállítani egy műsort, mert valakinek például 2-300 éves jubileuma van, mert én azt a műsort csinálom, ami éppen akkor engem nagyon érdekel.

– Ennél nagyobb szabadság nem is kell. A pécsi kórusok közül kevésbé ismert a Schola Cantorum Sopianensis.
– Mivel én nem menedzselem jól őket, talán ezért nem ismertek eléggé, pedig sok európai versenyen nyertek nem lebecsülhető helyezést (köztük Nagydíjat).

– Csupa örömforrás az élete, mindenütt ahol megfordul pozitív élményekben van része. A kórusoknál, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem katedráján. A heteit is harmadolja, hiszen mindenütt, minden alkalommal megjelenik és tevékenykedik. Elégedett, boldog embernek tartja magát?
– Elégedett nem vagyok, mert sohasem tudok annyit dogozni, amennyit szeretnék, mert nincs annyi időm. Minden pillanatban az áll előttem, hogy még ezt sem csináltam meg, azt sem. Ha 48 órás lenne a nap, azt is ki tudnám tölteni. Mit vár még az ember 70 év fölött?

– Ez nagyon buta gondolat, hiszen nem korhoz kötött az alkotás, a várakozás. Nagyon kedves születésnapi megemlékezésben volt része: egykori kórustagok, zeneszerző barátok itthonról, s külföldről, több mint százan készítettek elő egy koncertet.
– Óriási öröm és tökéletes meglepetés volt. Öt kórusművel ajándékoztak meg zeneszerző barátaim, akiknek a műveit szeretnénk folyamatosan műsoron tartani, hiszen igen komoly, jelentős kompozíciók születtek. Ennél nagyobb, szebb meglepetést nem okozhattak volna. A három aktív kórus több mint hetven tagja titokban próbált többször. A titkos betanulási időszak után a nehéz kórusműveket hallgatni mindennek a csúcsa volt.

A születésnapi torta (forrás: szekszardi-madrigal.hu)

– Az Oscar-díjas Mindenki után is kérdezhetjük, hogy áll a zenei oktatás ma Magyarországon például általános iskolai szinten?
– Tragikusan, mivel akik tehetnének érte, nincsenek azon a szellemi színvonalon, hogy belássák, a művészetoktatás ugyanolyan gazdasági tényező, mint a fémesztergálás és a többi szakma. Az ének-zenei általánosban végzettek intelligencia szintje, a matematikai, a nyelvi kifejező készsége, az irodalmi műveltsége, a lelkivilágáról nem is szólva sokkal fejlettebb, mint másoknak. Ez évtizedek alatt bebizonyosodott. Én olyan miniszterelnököt is hallottam és láttam (nem Magyarországon), aki leült a zongorához, és egy Mozart háromzongorás zongoraverseny egyik szólamát eljátszotta. Olyan Nobel-díjas fizikusról is tudok, akinek az első dolga volt, mikor kinevezték egyetemi tanárnak, hogy a tanszékére egy hangversenyzongorát vitetett, és éjszakánként azon gyakorolt. Egy alkalommal Teller Edét láttam a tévében Jandó Jenővel négykezest játszani…

S végül a díjakról még hozzáteszi: „nekem az a kitüntetés, amikor megszólal egy darab, megszelídül, és olyanná válik, ahogy én elképzeltem”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük