Kismányoky Károly több százezer fotóval dokumentálta Pécset

Látszólag csöndes, szerény szemlélődő, a fényképezőgép szinte hozzánőtt az utóbbi években. Kiállításokon, kulturális eseményeken, régészeti feltárásokon, városi sétái során örökít meg pillanatokat, emberi arcokat, átrendeződő tereket, utcákat, épületeket, városrészeket. Immár több százezres gyűjteménye van a dokumentumfotókból.

Pálné Maja – a védőnő, akit mindenki ismer Kertvárosban

Érkeznek a Mosolymanó Egyesület termébe a kismamák babáikkal. Otthonosan pakolnak, rendezkednek, s hajszálpontosan elkezdődik a zenés baba-mama torna, mondókákkal. A 8-10 hónapos emberkék minden porcikáját megmozgatja az anyuka, s ezt láthatóan élvezik a tornászók.

A könyvtárvezető, aki falusiként is szeret panelházban élni

Elegáns jelenség, magas, napsütötte, és csupa derű. Érthető, hiszen saját közegében, a könyvek világában otthon érzi magát. Annyira sajátja, hogy első pillanattól, a könyvtár alapításban is részt vett és megszületett a 70 ezres példányszámú, háromezer beiratkozott olvasót számláló Apáczai Csere János Nevelési Központ Könyvtára. László Margit minden lépcsőt bejárva lett könyvtárigazgató ebben a nagy, együtt […]

Korner Zsuzsanna: semmi pénzért nem költöznék el Kertvárosból!

Hosszú újságírói pályámon feltett szándékom volt megismertetni az olvasóval embereket, hogy legalább azt tudjuk, ki lakik a szomszédunkban. Sokszor ért nagy meglepetés a beszélgetések során. Volt olyan, aki feltárt súlyos, évek óta blokkoló félreértéseket, hiszen minden megoldható, ha merünk őszintén beszélgetni egymással, így barátságok is születtek, a jó ötletek újakat szültek.

Jobbágy Valér: sem kedvem, sem gyomrom nem volt az önreklámhoz

Van, akinek minden percét kitölti a rajongásig szeretett hivatása. Szerencsésnek mondhatja magát a pécsi Jobbágy Valér Liszt-díjas karnagy, mert egész életében azt tehette, amihez igazán kedve volt, soha nem kényszeríthették semmire. Maga választotta pályáján a nagy sikerek mellett is halk szavú, szerény mosolyú ember maradt, valami megfoghatatlan finom eleganciával. Nem kerülték el az elismerések sem, […]

Olimpikontól a Kossuth-díjasig – jógaórától a borászokig

Dombi Erzsébet Lívia, Liza (fotó: Szabó Csaba)

Bölcsőde, óvodák, általános- és középiskola, kollégium, művészeti iskolák, uszoda, sportcsarnok, udvari futópálya, konditerem, könyvtár, művelődési ház; színház, konferencia- és balett terem, ifjúsági információs pont, Tetthely végpont, kiállítóterek, gyógytestnevelés, vizuális fejlesztő szoba – és még sorolhatnánk, mennyi tevékenység tartozott a híres „Nevkóhoz”.