Véget ért a 17-dik POSZT: remek előadásokkal, egymásra hangolt programokkal, és ami a fő, jó hangulatban teltek a napok. Megnyugtató volt a szakmaiság, a békesség az utóbbi nagyon rázós évek után, amikor féltünk, elviszik Pécsről ezt a rangos rendezvényt.
Most már erről nincs szó, Vidnyánszky Attila is letette voksát, hogy maradjon a fesztivál, sőt, felülbírálta korábbi elképzelését, mely szerint egy vándorfesztivál gondolata is felmerült. Az egyetlen kiugró negatív „esemény” a díjátadón érte a fesztiválozókat a díjazottak tiltakozásával: nem akarták elfogadni a Művészeti Akadémia pénzjutalmát, mert méltatlanul kis összeg volt, és az elfogadással legitimálták volna az MMA működését. Schilling Árpád indította el a lavinát, Bagossy László, a nyertes darab, a Mesél a bécsi erdő rendezője nyilatkozott a Hír Tévében erről, bár ő nem zárta ki a nagyobb összegű támogatás elfogadását, de akkor az egész rendezvény számára.
Mesél a bécsi erdő (fotó: POSZT/ Hegyi Júlia Lily)
S ha mindenáron „hibát” keresünk: méltatlanul hamar elfogytak a jegyek, a 10 órás pénztárnyitás után fél órával már egy sor versenydarabra lehetetlen volt bejutni. De ez így van mindenütt, mert egyre jobban érdeklődnek az emberek a színház iránt, szerencsére.
Elkezdődött hát, és naponta már „csak” válogatnunk kellett, hova is menjünk, annyi értékes program volt. Én a szakmai beszélgetésekkel kezdtem, ahol a POSZT versenyprogramjai kerültek terítékre. Mennyi új színt, árnyalatot kap itt egy-egy előadás!
Nyílt szakmai fórum a Művészetek Házában (fotó: POSZT/ Hegyi Júlia Lily)
Aki eljár, az kap egy új szemüveget, egy látásmódot, hogyan, mit gondolt az adott színház, s ebből mit sikerült megvalósítania. Bár nem minden nap voltam jelen, gyakran részt vettem a délelőtti fórumokon. Jócskán eltért a társulatok érdeklődése is, mennyire voltak kíváncsiak, mennyi idejük volt meghallgatni az opponenseket is. A szombathelyi Weöres Sándor Színház szinte teljes létszámmal eljött az utolsó napon, és olyan jókat derültek, olyan kicsattanó örömmel konstatálták a tényt, hogy tetszett A falu rossza előadásuk a közönségnek és a szakmának egyaránt, így tett a fesztiválnyertes Örkény Színház is. Sajnos a másik véglet Wéber Kata: Látszatélet című előadása volt, melyre nem jött el sem Mundruczó Kornél rendező, sem a darab szerzője, így egyoldalúvá vált a „párbeszéd”, egy olyan előadásról, mely még soha nem volt Pécsett az országos találkozón. Formanyelvében, képi látásában rendkívüli, remek, mély nyomokat hagyó este volt az Expo Centerben, egy helyszínen, ahol eddig még soha nem láttunk POSZT darabot.
Közönségtalálkozó Csákányi Eszterrel (fotó: POSZT/ Hegyi Júlia Lily)
Mekkora lehetőség lenne ez a jelenleg üresen kongó hatalmas épületegyüttes az ehhez hasonló rendkívüli tereket, színpadi megoldásokat kívánó előadások megjelenítésére: hiszen egy egész berendezett szoba fordul meg lassan szemünk előtt, s zuhannak a tárgyak, melyek így vesztik értelmüket, és válnak a látszatélet okafogyott kellékeivé. Mundruczóék jó szemmel meglátták itt a lehetőséget.
Tavaly roppantul hiányoltuk Lévai Balázst, de mint megtudtam, nem volt sandaság a távolmaradásában, egyszerűen nem ért rá, pedig felkérték. Hét éve vezette ő a beszélgetéseket, amikor véget értek a nagy sorozatai – először a Bestseller, majd a Dob és basszus – a közszolgálati televízióban. Értékes, nagyszerű műsorok voltak. Az idei POSZT vége felé nyilván kialakult képe volt az aktuális 10 napról, és a korábbi évekről is.
Lévai Balázs: “idén szemmel láthatóan minden igénynek megpróbáltak megfelelni a szervezők” (fotó: Gerner András)
– Milyennek látta az idei POSZT-ot?
– Az egész országra jellemző a régen minden jobb volt hangulat, ami sokszor nem teljesen indokolt. Régen fiatalabbak voltunk, még a vidámpark is működött, és nem volt a cirkuszművészetben a kínzó bohóchiány – viccel Balázs. – Rengeteg a vita, de most már mindenki elfogadta a meghívást, a résztvevők aktívak a szakmai beszélgetéseken, s örömömre sok neves művészt nemcsak azon az egy napon láttam, elkezdtek visszaszivárogni. A szervezők okosan kérték fel a színészeket még egy felolvasószínházra, még egy közönségtalálkozóra, kihasználva a lehetőséget, hogy itt vannak. Néhány kritikus és szakmabeli még bojkottálja a POSZT-ot, kevés ilyen szakma van, amiben az abból élők bojkottálják a legnagyobb rendezvényüket. Ez már csak ilyen ország. Idén szemmel láthatóan minden igénynek megpróbáltak megfelelni a szervezők. Ha ezzel valaki elégedetlen, szálljon be a szakszervezeti, szervezeti aktivitásba és változtasson rajta. Ez teljesen járható út, de nyilván sokkal egyszerűbb kívülről kritizálni. Nagyszerű off programok is voltak (pl. Az őrült naplója Keresztes Tamással). Pintér Béla Titkaink című előadása is megérkezett, ami nagy szégyene volt akkoriban a találkozónak, hogy nem szerepelt a versenyprogramban, pedig az elmúlt öt év talán legfontosabb előadása. Tisztulnak a viszonyok, javul a minőség, de a megosztottság a régi.
Lévai Balázs
– Mennyire fogadja el ez a nagyon belülről építkező szakma magát?
– Nem tudom. Egy biztos, a kezdetben próbálták megkeresni azt, aki a legtöbb halmazba beleesik, tehát akit elfogad mindkét színházi társaság, a rendezők is, színészek is, akivel szemben nincsenek régi sérelmek vagy megbántottságok. Ez nem csupán kérdező szerep, inkább moderátori, fel kell időnként pattanni, ha a nézőtéren ott ül egy válogató, egy kritikus, egy igazgató, őket is be kell vonni, mert ma a hallgató már türelmetlen, azonnali információkat akar, teljes körben.
– Miután véget értek a nagy korszakok, mit csinál mostanában?
– 2010 után újra kellett gondolnom az életemet, akkor véget ért a tévés karrierem az MTV-nél. Próbálok sok lábon állni a földön, van egy cégünk, amiben sokféle kreatív, kulturális projektet valósítunk meg a filmtől a középiskolás drámafoglalkozásig. Ma már inkább rendezek és producerkedek, kevesebbet szerepelek. Tavaly elkészítettük életünk első játékfilmjét (Sohavégetnemérős címmel), ami szerencsére nagyon sikeres lett. A jövőben hasonló projekteken szeretnénk dolgozni, akár játék-, akár dokumentumfilmeken.
Jogos Ónodi Eszter öröme – 2017-ben ő lett a POSZT Legjobb női főszereplője (Nóra – karácsony Helmeréknél) (fotó: POSZT/ Hegyi Júlia Lily)
Napközben több érdekesség is várta az érdeklődőt, hiszen voltak közönségtalálkozók színészekkel, a Nyílt fórumon – mely a Dramaturg Céh legfőbb éves rendezvénye – ezúttal először nyolc darab felolvasószínházában tájékozódhatott a kortárs dráma legjobbnak ítélt, még be nem mutatott műveiről, melyek megmérettették már magukat, egyfajta előselejtezőkén Zalaegerszegen és Debrecenben is. Megtudhattuk, mi foglalkoztatja a fiatal szerzőket, s azok hogyan szólnak majd eseteleges bemutatásuk után a színpadon. Szóba került itt generációk sok egymásra rakódott tragédiája, vagy csak kisebb minden felégető problémája, a menekültkérdés másként (helyesen, tehát sokrétűen), faji megkülönböztetések, és mindaz, amiben élünk.
Természetesen ez a 10 nap nem csupán „komoly” élményeket tartogatott, hiszen mindeközben Sétatér Fesztivál is szórakoztatott, kinek-kinek kedve szerint, és ez így van jól.
[…] A teljes interjú itt olvasható. […]