Energikus ember Pavlekovics Ferenc plébános. Élettapasztalatai nyomán szerzett bölcs ítéleteit gyorsan, határozottan és teljes őszinteséggel fogalmazza meg.
Élvezetes beszélgetőpartner, élethivatását semmi „papos kenetteljesség”, csupán érzékeny figyelem jelzi, mely egyben segíti is őt. Könnyen születnek az új gondolatok, melyek nyomot hagynak a partnerében. Így vannak ezzel valószínűleg azok a katolikus hívők is, akik vasárnaponként Kertvárosba járnak szentmisére, a város távol eső kerületeiből. Szeretik őt, szívesen hallgatják gondolatébresztő szentbeszédét.
– Hallottam az ellenkező irányt is, vannak, akik a belvárosba járnak – nevet szerényen az Atya, hiszen nem csupán orvost, hanem ugyanígy papot is mindenki szabadon választhat. Vannak, akik szeretik a fiatalokat, más a filozofikus idősebbeket, de mi mindannyian egyet szeretnénk.
(fotók: pkszep.hu)
– A Szent Erzsébet Plébánia az egész Kertvárosé, nagy terület sokféle igénnyel.
– A Plébániához tartozik – kezd bele a sorolásba a plébános – a vasúton inneni vidék: Megyer, Szellemváros, Rózsadomb, illetve a „régi” Kertváros. Rendszeresen miséket tartunk a kertvárosi, a málomi és a postavölgyi templomban. De ugyanígy minden héten egy alkalommal ellátogatunk, misézünk a malomvölgyi szociális otthonba is. Összejönnek az idősek, kicsit beszélgetünk velük, végigjárjuk az otthont, minden egyes szobába benézünk, gyóntatunk, áldoztatunk, kis ajándékokat viszünk nekik. Hozzánk tartozik a Honvéd Kórház is, ahol a betegek minden héten szerdán részt vehetnek a szertartásokon, áldozhatnak. A Tüskésréti úton hajléktalan szállót működtetünk.
Ámulva hallom, hogy mindezt két pap végzi.
– Örvendetes, hogy ennyi helyen megfordulnak, mert sajnos nekem más tapasztalataim vannak. Komlón – ahol édesanyám feküdt a kórházban – nem sikerült a helyi papot megkérnem, hogy jöjjön el, áldoztassa meg.
– Ez nagyon fájdalmas, de így van. Püspök atyával már többször, legutóbb a múlt héten beszéltünk arról, hogyan lehetne gyökeresen megváltoztatni ezt a nagyon elgondolkodtató helyzetet. A hívő ember számára a betegek szentsége jelenti az utolsó lehetőséget, hogy rendezze kapcsolatait Istennel és az emberekkel. El lehet odázni a keresztelést, a házasságkötést, de ezt nem.
– Amerikában olyan papok szolgálnak, akik kifejezetten idősek otthonában, nagyon súlyos betegek mellett adnak vigaszt az embereknek és azok hozzátartozóinak. Nálunk ez hiányzik. Az ön honlapján láttam, hogy minden héten miséznek idős-beteg emberekért, s azt is várják, szóljanak, ha az idős, beteg mozgásképteleneknek szükségük van segítségre, mert kimennek, ha lehet azonnal.
– Voltam éjjel kettőkor és hajnal négykor is a Honvéd Kórházban, ahol a személyzet ideszól, mert értik és átérzik ezt a gondot. Ezt is szeretnénk nem csak Pécs, hanem az egyházmegye szintjén is megvalósítani, mert nemcsak ez a 63 ezer ember tartozik hozzánk, aki itt él Kertvárosban, hanem Baranya és Tolna megye területét felölelő egyházmegyében élő testvéreink is. Nemcsak a pécsiek, hanem a kicsi Gyűrűfűn élő néni, bácsi is ugyanolyan értékes, mint bármelyik helyi lakos, mindenhova el szeretnénk menni.
Rendőrök és hajléktalanok szeretetközössége
– Sokszor tapasztaltam szentmisén is, hogy a pap mélységesen elítélve beszélt arról, hogy a templomba bejönnek a büdös hajléktalanok, s ennek elkerülése érdekében rácsokat építenek a kapu elé. De önök másképpen oldották meg ezt a problémát, megnyitották a hajléktalanok befogadására alkalmas szállójukat, a Remény Házát.
– Ezzel a gond nem oldódott meg természetesen, de igyekszünk. Egy történettel kezdődött. Máté Péter atya volt az elődöm, ő itt volt plébános. Becsöngetett hozzá egy hajléktalan azzal, hogy éhes. Az atyának két zsíros kenyere volt, egyiket odaadta a kérelmezőnek, a másikat megette ő. Innen indult a mi hajléktalan ellátásunk. Ennek híre ment, egyre többen jöttek. Akkor a plébániának összesen egy helyisége volt, alkalmatlan volt ezért a befogadásukra. A Caritas segítségével vettünk egy házat, itt étkeztettük őket. Hálásak voltunk a kertvárosi idősebb néniknek, akik a nagybani árusoknál leselejtezett zöldségeket megkapták, majd azokat idehozta egy vállalkozó, s abból az alapanyagból főztek nekik rendszeresen reggelit. A KÖJÁL szemérmesen nem nézett be hozzánk, így nem kellett intézkednie, ők is inkább az embermentés mellett döntöttek, nem a paragrafusok érvényesítésén fáradoztak. Sajnos a hajléktalanok közül sokan nem igazán szociálisan érzékenyek, a környékbeliek hozzám jártak panaszkodni rájuk, kicsit meg is fenyegettek. Jogos volt a panaszuk. Ekkor jött segítségünkre a politika, Csizi Péter országgyűlési, Kövesi Mária és Kővári János önkormányzati képviselőkkel végigjártuk Kertvárost, hova lehetne vinni a hajléktalanokat, hogy legális feltételek mellett tudjunk velük foglalkozni. Így alakult ki a Tüskésréti úti megoldás, ott napjainkban is minden nap lehetőséget adunk az emberhez méltó élethez. Nem szeretek büdös hajléktalannal találkozni, mert azt mondjuk neki, hagyd itt a ruhád, fürödj meg, kapsz másik ruhát, ezt kimossuk, és visszakapod.
– Ki kerülhet a Remény Házába, és milyen feltételekkel?
– Nem támasztunk feltételeket, ha találkozunk egy rászoruló emberrel. Most éppen a káplán úr találkozott egy fiatalemberrel. Azonnal elvitte a Házba, mert vékony talpú cipője volt, zokni nélkül hordta, elfagyott a lába. Megfürdették, ápolták, ott is maradt. Amikor már az étkezésüket megoldottuk, jött a következő probléma, a téli éjszaka. A padon, a templom környékén és Kertváros szerte aludtak. A krízisszállónkon novembertől április végéig sajnos csak harminchárom embernek tudunk helyet adni, a törvény ennél többre nem ad lehetőséget. A terület fő felelőse a Támasz Alapítvány, a máltaiak nagyon szépen foglalkoznak az érintettekkel, és a Caritas is csatlakozott az előbbiekhez. Ezekkel a szervezetekkel jó kapcsolatban, sőt baráti viszonyban vagyunk, kiegészítjük egymás munkáját. Szeretnénk bővíteni a szállást, ez Kertvárosnak szól, nem a városnak. Bárhonnan jönnek, nem küldjük el őket, de főleg kertvárosiakra gondolunk, nekik kedveznénk vele.
– Mi az ön legfontosabb üzenete, melyet át akar adni a híveinek?
– Amit az egyházam tanít, amit Jézustól örökölt, mégpedig azt, hogy Isten minden egyes embert szereti. Nekem sok fejtörést okoz, hogy vannak olyan emberek Kertvárosban, akikkel nem találkoztam, nekik is szeretném ezt elmondani, még akkor is, ha nem láttak még, s én sem őket.
Mikulásünnepség a templomban
– Úgy érzem hiányzik a személyes kapcsolat a pap és a hívők között a katolikus egyházban.
– Milyen igaza van! Ezt a szívéből jött ítéletet Jézus így fogalmazta meg: „mindenkihez el kell menni”! Amit állít, sajnos igaz, tényszerű, Magam is szenvedek attól, hogy nem tudok mindenkit név szerint szólítani, megölelni, aki bejön a misére, mert nem tehetem. Mostanra már összeállnak a fejemben a templomba járó családok Kertvárosban, 14 év után tudom, ki kihez tartozik. A Pécsi Egyházmegye terültén mintegy 630 ezer ember él, a két megyében (Baranya, Tolna) mintegy 60 pap szolgál. Keressük a kapcsolatot, a legjobb volna, ha minden családhoz be tudnánk kopogni. Milyen jó volna, ha Kertváros minden központjában lenne egy központunk, ahova elmehetnének azok, akik segítségre szorulnak. Mert van egy hajléktalanságot megelőző állapot: akinek még van lakása, de már arról kell döntenie, vagy a számláit fizeti ki, vagy ebédet vesz magának. Ha tudnánk ezekről az emberekről, lehetőségeink, képességeink szerint segítenénk nekik. Hozzánk szegényebb emberek járnak, és mi kisebb összegeket gyűjtünk össze, majd osztjuk szét. Álmaink, vágyaink, feladataink vannak, de egyelőre gyengék az erőforrásaink.
– Hogy látja, a pápa mondatait, ítéleteit, enciklikái mennyire honosodnak meg a magyar egyházban?
– Úgy gondolom, a pápa is ember, neki is van erőssége, mint minden embernek. II. János Pál kisugárzó egyéniség volt, egy politikai zseni, az emberekkel való kapcsolata utánozhatatlannak bizonyult. Mindenkit szíven talált, amikor azt mondta: „Ne féljetek!” Benedek pápa fiatal korától kristálytisztán fogalmazott az egyház tanításairól. Ferenc pápa egy teljesen más közegből érkezett, nem európai ember, az ő megfogalmazásai sokszor érdekesek. Ismeri a mélyszegénységet, megpróbálja a szociális érzékenységét ajándékozni az európaiaknak: „nyílj meg a szegény ember számára is, ne csak magadra gondolj!” Az enciklikákat a személyiségéből eredendően írják. Aki hasonló adottságokkal bír, nagy örömmel fogadja a tanait. Jelenleg nagyon felületes társadalomban élünk, újra kell gondolni a valóságokat ahhoz, hogy támaszkodni tudjunk rájuk. Erről beszél a pápa.
